EKF pontvadász akció

Ma juttatta el hozzám a MELITTA SE az éves programját (“társadalmi munkában” támogatom a munkájukat) és látom, hogy Pécs szabadidős sportjának “megszállotjai” is már az Európa Kulturális Fővárosa 2010 programra készülődnek, gondolataik már e körül forognak, hiszen az idei évi tömegsport rendezvényeket az EKF pontvadász akció elnevezéssel futtatják.

A KULTurista rendezvénysorozat mellett, íme, már a második civil szerveződéssel találkozom, amelyik rendezvénysorozatával az EKF gondolati és izmokban megnyilvánuló 🙂 előkészítését vállalja föl.

Íme, az izmos kiírás:

Résztvevők: 
Az akcióban részt vehet bárki, aki kedvet érez a rendszeres testmozgáshoz és megvásárolja az akció igazolólapot.
Akció célja:
Rendszeres sportolási, versenyzési, valamint aktív pihenési lehetőséget
   biztosítani, a szabadidősport keretében Pécs Város és vonzáskörzete
   lakói számára, országosan nyílt versenyek keretein belül.
Sportágak:
  Futás, kerékpár, túra, úszás.
Értékelés, díjazás:
 Egy versenyen lehetőség van 10-20-30 pont megszerzésére.
   (A megtett táv függvénye) A 100 pontot elérők feliratos mezt, a 200
   pontot elérők szabadidő felsőrészt kapnak. Az akció győztesei azok a verseny-
   zők, akik mind a három sportágban, tehát 17 alkalommal sikeresen
   gyűjtenek PONTOKAT és 300 pontot begyűjtenek plusz egy ajándék csomagot
   kapnak és a következő évi programfüzetben név szerint szerepelnek. A
   díjak átadása a pontok elérése után, de legkésőbb december 31, a
   szilveszteri futás után történik, ahol pluszban azok között akik akció-
   igazolvánnyal rendelkeznek és legalább 5 versenyünkön részt vesznek,   
   értékes műszaki és sportcikkeket sorsolunk ki.  
Akcióigazolvány: 
  2008-ban az akcióigazolvány ára 500 forint.
   Az akcióigazolvány tulajdonosának rendezvényeinken nevezési díjat is
   kell fizetni. Az iskolák csoportos nevezést erre külön biztosított lapon
   tehetik meg. 20 fő felett a részvételük ingyenes a futóversenyen.
   Az iskoláknak a kerékpár teljesítménytúrán 5 fős csoport esetén ingyenes a
   részvétel. A gyalogtúrák ingyenesek, nevezési díjat nem kell fizetni!  
A nyilvántartás és igazolás módja: Az igazolás a megvásárolt akcióigazolványon, vagy a
   csoport nevezési lapon (iskolák) történik, melyen szerepel a tulajdonos
   ill. az iskola neve, személyi adatok, valamint megfelelő hely a
   versenyen elért pontszámok ill. kilométerek bejegyzésére.
   Az igazolás a rendezvények cél helyén pecséttel történik.
   A teljesítéseket a MELITTA Szabadidő Sportegyesület nyilvántartja,
   ellenőrzi és az összesített eredményeket elkészíti. Az eredmények fel-
   dolgozásában Pécs M.J.V. Sportlétesítmények Igazgatóságának
   Szabadidősportja is részt vesz.

A konkrét program pedig a Melitta SE honlapján érhető el.

EKF pontvadász akció” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Úgy legyen! Mármint, ami a szaporodó és izmos EKF projekteket illeti. Magam is remélem, hogy 2010-re szémos civil kezdeményezés erősödik meg, s valósítja meg ötletes kulturális programját. A sok kis kultúrmorzsa bizony kultúrkenyeret jelenthet, ha eggyé gyúrnánk, – mondhatják mások! De minek összegyúrni, ha külön-külön is érdeklődésre tarthatnak számot!

    Én a magam módján szurkolok az ilyen, és hasonló kezdeményezéseknek, s ha tehetem segítem is Őket!

    Hiszem, hogy 2 év elég ahhoz, hogy a profi kulturális kishangyák össze-összehordják az EKF programsorozatát, vagy ha nem kell munkájuk a hivatalosabb programnak, még ott az AKF, az Alternativ Kulturáis Főváros projekt.

    Mellesleg valami ilyesmire gondoltam vendégblogger bejegyzésemben: http://www.blogsuli.hu/?p=106

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s